Referenciáink

Egy kis kihívás sosem árt: 6,5 méteres szállítószalag gyártása érdekel?

Tevékenység: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.
Iparág: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.

Hogyan kezdődött a 6,5 méteres szállítószalag gyártása?

Szlovákiában, élelmiszeriparban tevékenykedő ügyfelünk kérésére egy egyedi méretű szállítószalagot kellett megterveznünk és gyártanunk.  Megrendelőnk egy kimondottan 6,5 méter hosszú szállítószalag gyártására kért fel minket. Az egyedi méreten kívül külön kérés volt még részéről a lapátozás nélküli hevederes és állítható magasságú lábakkal való kivitelezés. A szállítószalag egyébként csöves kukorica szállítását végzi

Egy kézben minden: kihívások a szállítószalag tervezéstől a gyártásig

Ebben a projektben a tervezés is a mi feladatunk volt, gyakorlatilag a tervezéstől a gyártáson át a telepítésig a mi kezünkben összpontosult minden feladat. Igazából a kihívásunk nekünk nem is feltétlen a tervek készítése terén akadt, hiszen terveztünk és gyártunk már hasonló szállító rendszereket, így a koncepció végeredményben már megvolt. 

A projekt során így egyfelől a megrendelőnk által kért méret jelentette a kihívást, másfelől pedig az, hogy végtelenített hevedert használtunk. Ez ugyanis a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szalag nincsen kapcsolva, ezért egyben kell ráhúzni a vázra. Ez további feladatok elé állított minket, mert emiatt a váz szerkezetének is szerelhetőnek kellett lennie, ezért csavaros megoldásban gondolkodtunk. 

A harmadik nehezítő tényező az időfaktor volt: a megrendelőnknek azonnal szüksége volt a szalagra, mivel kézi erőt kellett kiváltanunk vele. Ennek okán SOS-ben kellett a lézervágatást elkészítenünk, megcsinálni a hajlítást, összeállítani a vázat, és beszerezni magát az élelmiszeripari minősítésnek megfelelő szállítószalagot.  

Milyen megoldás született az élelmiszeripari szállítószalag gyártása során? 

Kapcsolatainkat felhasználva szerencsére rendkívül gyorsan el tudtunk indítani minden folyamatot, a beszerzéstől és tervezéstől kezdve mindent. Ennek során olyan okos megoldások születtek, mint az állítható lábakra zárt szelvényben alkalmazható csúsztatható megoldás, amit így könnyen, egyesével tud a megfelelő pozícióba állítani a megrendelőnk.

Emellett frekvenciaváltót építettünk be a szalagsebesség állíthatóság érdekében, illetve azért, hogy ne csússzon meg a szállítószalag, gumíroztattuk a hajtódobot is. A kerekeknek köszönhetően könnyen mozgatható a szerkezet, plusz magát a szalagot is gyorsan le tudták gyártani partnereink. 

Milyen eredménnyel zárult a szállítószalag gyártás?

Összességében elmondhatjuk, hogy a komplett szerkezet az átlagos gyártásidőhöz képest feleannyi idő alatt elkészült, így a gyorsaságra tényleg nem lehetett panaszunk. A minőségi visszajelzés még folyamatban van, hiszen ez a 6,5 méter hosszúságú szállítószalag monstrum 2024. augusztus elején talált új otthonra. Nagyon reménykedünk benne, hogy ahogy szinte mindig, ezúttal is pozitív eredménnyel fog zárulni a projekt.

Egy sikeres portartály gyártás lebilincselő története 

Tevékenység: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.
Iparág: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.

Nagyméretű portartály gyártása: mi volt a pontos feladat? 

Élelmiszeriparban tevékenykedő ügyfelünk azzal a kéréssel keresett meg minket, hogy külsős tervek alapján gyártsunk le 4 db nagyméretű portartályt. Külön oda kellett figyelni arra is, hogy az elkészült célgépek az élelmiszeripari szabályozásoknak megfeleljenek, emellett a tisztaság és a minőség is kiemelt szempont volt. 

Milyen kihívásokat tartogatott ez a portartály gyártás?

Egyfelől az tette trükkössé a kivitelezést, hogy mivel az elkészült portartályok egy már meglévő rendszerhez illeszkedtek, fontos volt, hogy a tartály kifolyó csonkjának volt magasságához igazítsunk mindent. Emellett gyártói szemszögből megközelítve az is kihívást jelentett, hogy nem saját tervekből dolgoztunk. Emiatt a kapott terveket át kellett nézni, hogy kivitelezhető-e a megálmodott terv. Abban az esetben, ha szükség volt rá, természetesen mi is javasoltunk módosításokat. 

Ezekre a korrekciókra általában azért van szükség, mert egy tervezőmérnök nem biztos, hogy tudja, hogy milyen gyártási fázisok épülnek egymásra vagy mi az, ami egyáltalán kivitelezhető. Olyan finomságokra gondolunk itt például, mint az, hogy a szögvasat hogyan hegesztjük oda a lemezhez. Például, ha elkezdjük összehegeszteni a 2-es lemezvastagságot a 8-assal, akkor az áramerősség kapcsán okozhat érdekes helyzeteket, hiszen a 2-es lemezvastagságot felhevítő amper a 8-as lemezvastagság esetében még csak langyos sem lesz. 

Ezen felül a megrendelőnek külön kérése volt, hogy mind a 4 portartály kimondottan szép legyen, tehát magas esztétikai elvárásoknak is meg kellett felelnünk. Ez azért tette trükkössé a helyzetet, mert a folyamatos hegesztések következtében az anyagban feszültség keletkezik, ezáltal torzul, illetve vetemedik a rozsdamentes lemez.  

Ennek okán a tervekbe egy-két helyen belenyúltunk, például a tetőt is átvariáltuk, hogy ne kelljen több méternyi hegesztést végrehajtani rajta. Kihívás volt továbbá a tartály formája is, ugyanis bentről lefelé haladva egy négyzetalakú keresztmetszetből körkeresztmetszetbe szűkül a tartály palástja, viszont ezt a fajta átmenetet lemezből kialakítani meglehetősen bonyolult feladat. Továbbá a hegesztés után a portartály belsejét is le kellett csiszolni a megkövetelt felületi elvárásoknak megfelelően. 

Milyen megoldással zárult a nagyméretű portartály gyártása? 

Egyrészt, hogy a fedelet átvariáltuk, hogy kevesebb hegesztés legyen szükség, ennek köszönhetően sikerült elérnünk, hogy 1 db lemezből hajlítsuk meg az egész fedelet. Emellett a tartálypalástot kivágattuk lézerrel és CNC élhajlítógépen szegmensekre bontva elkészítettük a tartály egyes elemeit, majd utána összeállítottuk, kihegesztettük őket.  Itt különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a hegesztési varratok minősége kiemelkedő legyen.

Ennek érdekében két hegesztőnk egymással szemben hegesztette végig a tartályt. A hegesztés után következett a csiszolás, majd a varratokat körbemaszkoltuk oly módon, hogy a durvább szemcséjű csiszolóanyaggal kezdtünk és innen haladtunk az egészen finom dörzsin keresztül a polírozásig. Így tudtuk elkészíteni a kívánt felületi érdességet a legmagasabb minőségben. 

Milyen eredménnyel zárult a nagy portartály kihívás? 

2024. júliusában zártuk sikeresen a projektet. Akadt egy-két apróság, amit javítunk kellett javítani, ezután teljesen elégedett volt az ügyfelünk, hiszen a kért határidőre, valamint az elvárt minőségben elkészült számára mind a 4 nagyméretű portartály.

Nagyméretben utazunk: anker keverőlapát gyártás zsírkeverő berendezéshez

Tevékenység: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.
Iparág: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.

Anker keverőlapát meglévő zsírkeverő tartályhoz: milyen feladatot kaptunk?

A nagyméretű anker keverőlapáttal kapcsolatban a feladatunk igencsak trükkös volt: megrendelőnk egy meglévő zsírkeverő berendezés felújítása során kért fel minket arra, hogy külsős tervek alapján gyártsunk le a berendezéshez egy új keverőelemet. 

Annak érdekében, hogy az utolsó csavar és illesztés is a helyén legyen, ki kellett mennünk a helyszínre. Ott szétszereltük a régi berendezést, majd a zsírkeverő tartály fedelét felhasználva és néhány ponton módosítva tudtunk legyártani egy új keverőt. 

Milyen kihívásokat tartogatott a nagyméretű anker keverőlapát gyártása? 

A méretpontos gyártás mindenképpen kihívást jelentett, hiszen egy robosztus, masszív szögvas keretre épülő keverőberendezésről beszélünk, melynek a közepén esztergált agyak és perselyek futnak. Ezek számára biztosítani kellett az egytengelyűséget, hogy ne akadjanak össze a keverőtengellyel.

Illetve nyilván kihívás volt az is, hogy az anker keverőlapát elkészülte után ezt tesztelnünk is kellett, még azelőtt, hogy telepítésre került volna az eszköz. Emellett ebben az esetben külsős tervek alapján dolgoztunk, de szerencsére csak 1-2 tűrésmező értékét kellett korrigálnunk, szerencsére ezúttal nem kellett komolyabban belenyúlni a tervekbe, összességében rendben voltak.

Milyen megoldást hoztunk a megrendelőnek a keverőlapát gyártás során?  

Amolyan nulladik lépésként a gyártáshoz saját szerszámokat kellett készítenünk annak érdekében, hogy méretpontosan el tudjuk készíteni és össze tudjuk állítani az anker keverőlapát vázát. Ami megnehezítette a kivitelezést, hogy ennek a típusú keverőnek alul van egy íves része, melyet szögvasból nem lehetne megívelni. 

Emiatt ezt az elemet 3 különálló lemezből vágtuk ki, majd mindegyiket külön egyedi formára hajtottuk meg egy hajlítógépen. Végül ezeket összeállítottuk és kihegesztettük.  Az összeállítást követte a tesztelés, amelyhez egy külön állványzatot kellett építenünk, amelyre aztán a tartály fedelét fel tudtuk rakni. Szereltünk rá motort is és akkor a tengelyt ankerrel együtt ki lehetett próbálni.

Milyen eredménnyel zárult az anker keverőlapát gyártás? 

Szerencsére a gondos tervezésnek és a rendkívül pontos kivitelezésnek köszönhetően a nagyméretű keverőlapát gyártás is pozitív eredménnyel zárult, elégedett volt a megrendelőnk. 

Élelmiszeripari teszt referencia

Tevékenység: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.
Iparág: WP_Error: Érvénytelen rendszertan.

Ez a gép leírása

  • felsorolás
  • felsorolás
  • felsorolás
© 2024 Inoxmont Kft. - Minden jog fenntartva